Skype elérhetoség

My status
Újdonságok tovább
Behringer iAXE629-BKLS
Behringer iAXE629-BKLS
53.550Ft

   

Idén 100 éves a DENON! 


A DENON az idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Ezen ünnepély részesei lehetünk a világ számos jelentős kiállításán is. Mivel ez egy kiemelkedő alkalom a márka történelmében, a DENON most meghívja Önt, hogy csatlakozzon ehhez a történelmi ünnepélyhez. A DENON a különleges évforduló alkalmából most elindított egy külön honlapot; a www.denon100.com –ot, ahol mindent megtudhat az „Elsők örökségéről”, de ami a legfontosabb, az emberekről, akiknek az audio és video iránti szenvedélye vezette a DENON-t odáig, hogy a legmagasabb minőségű komponenseket hozhassa létre.Üdvözöljük a DENON családban. Azért, hogy az audiofil rajongók népes tábora is részesülhessen az ünneplésben, a DENON az év hátralevő részében kiad néhány jubileumi, limitált példányszámú készüléket.

 


2010-es új PIONEER AV vevőerősítők 

A Pioneer júniustól öt új AV vevőerősítőt kínál majd, amelyek közül a VSX-1020, VSX-920 hét, a VSX-820, VSX-520, VSX-420 pedig öt végfokozattal rendelkezik, és a legutóbbit kivéve mindegyik képes az 1.4-es HDMI csatlakoztatásra.
A Pioneer új AV vevőerősítői közül tehát a legolcsóbb VSX-420-at kivéve már mindegyik 1.4-es verziójú HDMI csatlakozással rendelkezik, amely támogatja a 3D képformátumok átvitelét, a kimeneten keresztül pedig audiojelet is fogad a TV-ből. A belépő modellt kivéve az összes új erősítőbe beépítik a HD hangformátumok bitfolyamainak dekódolását is.

VSX1020

A VSX-1020, VSX-920, VSX-820 vevőerősítők az iPhone/iPod mobil zenelejátszók használatát támogatandó digitális csatlakozást kínálnak a lehető legjobb hangminőség érdekében, a képernyőn megjelenítik az albumok borítóját segítve ezzel a zenei tartalmak közötti tallózást. A Video/USB kábellel videolejátszás is lehetséges ezeken a modelleken.
A VSX-1020 összesen 6, köztük egy előlapi HDMI bemenettel rendelkezik.


 

Az iPhone/iPod Touch a VSX-1020, VSX-920 grafikus kezelőfelületeként is használható, amihez csak egy "iControlAV" elnevezésű alkalmazást kell letölteni a mobileszközökre. A két modell a HDMI-CEC protokoll segítségével is vezérelhető, és távirányítójuk tanítható is. A VSX-820-hoz előre programozott távirányítót mellékelnek.
VSX-920
A VSX-1020, VSX-920 hangszekciójában működik a PQLS, azaz a precíziós kvarc-záródó rendszer, amely kompatibilis Pioneer Blu-ray lejátszót csatlakoztatva tökéletesebb hangminőségű sztereo CD lejátszás valósít meg. A technológia kiküszöbölve a digitális jelek időzítési bizonytalanságát (jitter) a lehető legjobb hangminőségű D/A átalakítást biztosítja. A VSX-1020, VSX-920 az analóg és digitális videojeleket átalakító, felskálázó és 1080p HDMI jellé konvertáló videoprocesszorral is rendelkezik.
Ami az MCACC sokcsatornás automatikus mérő és kalibráló rendszert illeti, a VSX-1020, VSX-920 annak fejlettebb változatát, a többi új modell az alapváltozatot kapták. Ez azt jelenti, hogy a két drágább erősítő mérési és beállítási adatai eltárolhatóak egy USB memóriakulcson és átvihetőek egy PC-re, ahol azok grafikusan megjeleníthetőek. Mindegyik új AV vevőerősítő tudja a fáziskontrol funkciót.


 

VSX-820
A VSX-420-at kivéve, az új AV vevőerősítők rendelkeznek a Dolby Pro Logic IIz dekódolással, amely két front magassági hangsugárzó csatornát állít elő. A VSX-820, VSX-520 modellek előerősítő kimeneteket nyújtanak erre a célra. A VSX-1020, VSX-920 esetében a front magassági hangsugárzók, vagy a "Wide Surround Movie" illetve a "Wide Surround Music" hangzásmódokban a front hangteret szélesítő hangsugárzók a "Speaker B" csatlakozókhoz köthetőek, ha nincsenek hátsó surround hangszórók. A két modell összesen 13 DSP hangprogrammal rendelkezik.

VSX-520

 


 

Új  RGBY LED tévék a SHARP-tól!

 

A LED háttérvilágítás bevezetése után a Sharp új pixel-technológiájával ismét új fejezetet nyit a lapos televíziók piacának fejlődésében. A képpontok hagyományos, vörös, zöld, kék színekből (RGB) álló struktúrája kiegészült egy negyedik szubpixellel, a sárga színnel (RGBY). Így a japán gyártó állítása szerint az Európában „QUATTRON” elnevezéssel futó RGBY technológiának köszönhetően ismét új szintre emelkedik a képreprodukció minősége, a természetes színvisszaadás. Az immár négy alapszínből álló folyadékkristály-szerkezet jóvoltából a kék szín természetesebbnek hat a jövőben, miközben az arany még fényesebben csillog majd, mint valaha.
LC40LE810E  Edge LED        329 990 Ft
LC40LE820E  Edge LED        399 990 Ft
LC46LE810E  Edge LED        429 990 Ft
LC46LE820E  Edge LED        499 990 Ft
LC52LE820E  Edge LED        639 900 F


Az Onkyo megkezdte a nagy sikerű házimozi rádióerősítő családja megújítását: Csaknem egyszerre 4 új, 3D-videót támogató készüléket hozott forgalomba 

Az Onkyo, a világ egyik vezető HiFi és házimozi készülék gyártója nemrégiben mutatta be a sajtónak és a szakmai közönségnek a 2010-es modellválasztékát. Hagyományaihoz hűen az ONKYO ezekkel a készülékekkel is a sokrétű funkcionalitás és a ragyogó ár/teljesítmény arány jól sikerült kombinációját valósította meg, harmonikusan egységes, tetszetős köntösbe öltöztetve.

A házimozi erősítő modellcsalád mindegyik tagja képes a  Dolby TrueHD/DTS-HD Master Audio forrásjelek dekódolására, 3D-Video kompatibilis (az ugyancsak újdonságnak számító HDMI 1.4a csatolón keresztül), mindegyik készüléken megtalálható az innovatív  Onkyo Universal Port aljzat, amely segítségével például iPhone / iPod-csatoló, vagy akár egy külső DAB+ vevőegység is csatlakoztatható a készülékhez.

Az új sorozat belépő szintű tagja a TX-SR308. Az 5.1-csatornás házimozi rádióerősítőn három  HDMI 1.4 bemenet található, névleges teljesítménye  5 x 100 W – és a nagyobb testvéreihez hasonlóan – az előlapján lévő aljzatokkal tudja fogadni a hordozható lejátszókat. A készülék fogyasztói ára 84.990,- forint.

A készülékcsalád második tagja a 7.1 csatornás TX-SR508 rádióerősítő. Névleges teljesítménye csatornánként 130 watt. A 192 kHz-es/24 bites Burr-Brown D/A-átalakítókkal (PCM1690) és 32 bites digitális jelfeldolgozó egységgel (DSP) ebben az árkategóriában szokatlan hang- és képminőséget biztosít és méltán számíthat az elődjénél is nagyobb piaci sikerre. A készülék 104.990,- forintos áron vásárolható meg.

A még több szolgáltatást keresők számára ajánlott a TX-SR5787.1 csatornás házimozi rádióerősítő. Ebben a készülékben Faroudja DCDi Cinema processzor gondoskodik az ebben az árkategóriában soha nem tapasztalt briliáns képminőségről és a HDMI videó jelek 1080p-re való felskálázásáról. A készülék előlapján is található egy HDMI aljzat, a hátlapján lévő VGA aljzathoz PC is csatlakoztatható, az életteli, természetes hangzáshoz pedig a válogatottan magas minőségű alkatrészek mellett a legújabb Audyssey DSX elektronika is hozzájárul. Fogyasztói ára 129.990,- forint.

A most forgalomba hozott modellcsalád legnagyobb tagja a TX-SR608 7.2 csatornás házimozi rádióerősítő. 7 x 160 wattos teljesítményével és a THX Select2 Plus tanúsítvánnyal akár 56 légköbméteres házimozik dinamikus besugárzására is alkalmas, ahol a nézőknek a vetítővászontól, vagy a képernyőtől 3-4 méter távolságban is teljes körű hangzásélményben lehet részük. Ebben az ársávban ez a világon az első THX Select2 Plus minősítésű készülék.

Az elődjéhez, a legnagyobb darabszámban eladott Onkyo TX-SR607 AV rádióerősítőhöz hasonlóan a TX-SR608 háromdimenziós térhangzás keltésére alkalmas. A Dolby Pro Logic IIz mellett az erőgép Audyssey DSX áramkörrel is el van látva, amely a hangsugárzók elhelyezésénél csaknem szabad kezet nyújt a felhasználónak. A hátsó térhangsugárzó csatornákat akár a felső frontsugárzók, vagy a másodlagos fronthangsugárzók meghajtására is használhatjuk, ezzel felfele, vagy oldalirányban bővíthetjük a frontsugárzók hangzásterét.

A TX-SR608 a videó jelfeldolgozás terén is sokat javult. Az elsőként ebben a készülékben alkalmazott Faroudja DCDi (Directional Correlational Deinterlacing) Cinema-processzor minden bemenetre kapcsolt videó jelet 1080p értékre skálázza fel és így a régebbi DVD-filmeket, vagy akár a megkopott videó felvételeket is nagyfelbontású formátumban adja ki a HDMI kimenetén a megjelenítő eszközre. A TX-SR608 hátlapján öt, előlapján további egy HDMI bemenetet találunk, így a készülékhez gond nélkül csatlakoztatható a Blue-ray lejátszó, a játékkonzol, a műholdvevő, vagy kábelcsatoló, de akár a nagy felbontású videó kamera, vagy média lejátszó is.

Az új HDMI 1.4 szabványnak köszönhetően mind a négy új rádióerősítő támogatja a régen várt, lélegzetállító 3D-videó formátumot. A HDMI 1.4 másik fontos újdonsága az ARC, a hangot a megjelenítő eszközből az erősítő bemenetére továbbító csatorna, így például a TV-készülékbe épített digitális TV-vevő sokcsatornás, nagy felbontású hangját is a rádióerősítőn keresztül élvezheti, anélkül, hogy erre egy további kábelre lenne szüksége.

Jó hír a multimédia megszállottak részére, hogy a TX-SR608 hátlapján kiképzett RGB/VGA bemenet révén közvetlenül csatlakoztatható hozzá a PC, a noteszgép, vagy a média center PC és így a számítógép megjelenítőjeként is a síkképcsöves TV-készülék használható, a telt, a teljes teret betöltő hangzásról pedig az erősítő áramkörei gondoskodnak. Ettől kezdve semmi sem áll már annak útjába, hogy hatalmas képernyőn, ragyogó minőségben nézegethesse a digitális fényképeit, vagy saját média center rendszereket alakítson ki.

A készülék kialakítása révén arra is lehetőség van, hogy egy másik helyiségben a fő helyiségtől eltérő forrás képét és hangját élvezhesse, a kettős mélynyomó kimenetnek köszönhetően pedig, főleg nagyobb helyiségek esetében egy második mélynyomóval gondoskodhat a nadrágszár lobogtató hanghatásokról.
Az ugyancsak először ebben a készülékben alkalmazott félig áteresztő képernyőmenük és a sokféle Audyssey-technológiának (2EQ, Dynamic Volume és Dynamic EQ) köszönhetően pofonegyszerű a készülék beállítása.

A TX-SR608-as készülék fogyasztói ára 164.990,- forint.

Mind a négy készülék ezüst és fekete színben egyaránt kapható


A Pioneer 2010 elején bemutatta az XW-NAS5 iPod hangugárzó-rendszert, amelyet az otthoni műsorhallgatási élmény kiteljesedésére szán a gyárt

Az elegáns hangrendszerek kategóriájukban elsőként nyújtanak közvetlen iPod digitális csatlakozást, ami lehetőséget biztosít mindazon zenehallgatók meggyőzésére, akik kételkedve fogadják a tömörített hangfájlok minőségi megszólaltatásáról szóló híreket.  

 A Pioneer iPod hangsugárzó-rendszerei nemcsak egyszerűen brilliáns hangközvetítők: a szemnek is legalább olyan gyönyört okoznak, mint a fülnek. Steeve Senescat, francia tervező így magyarázta a fejlesztési koncepciót: "az új iPod hangsugárzó-rendszer tervezésekor két jelszó járt a fejünkben: minimalizmus és identitás. Olyan rendszer lebegett előttünk, amely megkoronázza a modern enteriört, ezért minimalista kinézet mellett döntöttem, amely kaméleonként tud beilleszkedni a környezetébe. Lágy, kerek vonalai az örökkévalóságot és a makulátlanságot jelképezik. A hátsó csatlakozópanel is tudatos formatervezés eredménye, ami hozzájárul ahhoz, hogy az iPod hangsugárzó-rendszer minden irányból remekül néz ki.
A Pioneer első, iPod minősítésű asztali hangrendszerei precíz hangoláson és kalibráción estek keresztül a fejlesztés során, aminek köszönhetően a kompakt kivitelhez optimalizált hangot produkálnak. A 2.1-csatornás digitális erősítővel ellátott az XW-NAS5 pontos hangvisszaadással és meleg akusztikával jellemezhető, eközben a lefelé sugárzó mélynyomó gondoskodik a meglepő dinamikáról és az erőteljes basszusról. A Pioneer saját fejlesztésű iPod Digital Direct Connection technológiája közvetlen hozzáférést biztosít a digitális zenéhez, pontosan úgy, ahogyan azt az iPod tárolja. A többi iPod hangrendszerektől és dokkolóktól eltérően ezekből a modellekből kihagyták a közbenső digitális-analóg konvertáló fokozatokat, ami a legtisztább digitális minőséghez vezetett. Az ultramerev konstrukció csökkenti a lejátszással járó vibrációt és rezonanciát. Dupla, tömített ház gondoskodik a zavartalan zenehallgatásról.    Egy opcionális Bluetooth adapter közbeiktatásával a rendszer készen áll a zenefájlok vezeték nélküli fogadására a Bluetooth-képes számítógépről vagy a telefonról. Lejátszás közben tölti a dokkolt iPod lejátszót, emellett a bankkártya méretű távvezérlő egyszerű kezelhetőséget biztosít, teljes uralommal felvértezve a felhasználót a rendszer felett.    Az új hangrendszerek komponens és kompozit videókimenettel is el vannak látva a dokkolt iPod felől érkező videó továbbításához. A vájtfülűek számára kedveskedik a Pioneer az XW-NAS5 modellben alkalmazott saját fejlesztésű hangminőség-javító technológiáival, az Advanced Sound Retriever hangminőség-helyreállító funkcióval, amely kifejezetten a tömörített hangfájlok műsorhallgatási élményét fokozza, és az Auto Level Control automatikus szintszabályozással.  Az XW-NAS5 modell rendelkezik néhány gyárilag előtelepített "soundscape" effekttel (aláfestés), amelyekkel különleges hangulat teremthető a zenei anyagok hallgatásakor. A hallgató érezheti magát a trópusi tengerparton, elmerenghet az utcazajban, hallgathatja a gördülő hullámokat, átélheti az erdő zaját, sétálhat az őszi mezőn és nosztalgiázhat a régi bakelit korongokkal. Az XW-NAS5 modell kiegészítő szolgáltatása az FM rádió és a LED-es ébresztőóra szundi, ébresztő és kikapcsolás-időzítő funkcióval.   A négy metálszínben pompázó, formatervezett XW-NAS5 bármilyen környezetben megállja a helyét. Fényes ezüst a modern dolgozószobába, tiszta fehér a konyhába, gyümölcspiros a gyerekszobába vagy stílszerű fekete a tradicionális nappaliba.

A meglepő színek mellett a körvonalak is magukhoz vonzzák a tekintetet. A kagylóra emlékeztető ház és a 360°-os formavilág mindenképpen egyéniséget kölcsönöz a hangrendszereknek. Az élek lekerekítése az esztétikai szempontokon kívül akusztikai funkciót is betölt. 

 

 

 20 Éves a Bose LifeStyle Systems  

 Az idei évben 20 éves a Bose LifeStyle rendszer. Ennek apropóján a Bose a mai nappal meghírdeti a „20 Éves a Bose LifeStyle” akcióját. Az akcióban a LifeStyle rendszerek közül a 18, 28, V-10, V-20 és V-30 rendszerek vesznek részt.

Az akció a készlet erejéig tart. 

A részletekről érdeklődjön elérhetőségeinken.
 



 

Vannak márkák, amelyek nemcsak hogy  a felső kategóriába tartoznak, de még a prémium szegmensen belül is a világelitet képviselik az előremutató design, az alkalmazott technológiák és magától értetődően a termékek minőségének köszönhetően. Ezen szűk körbe tartozik a németországi székhelyű Loewe is.

Loewe ART 32 SL

Az új Loewe Art SL. Most akár 32 collos képernyővel és fényes fehér kivitelben

A Loewe folytatja az Art SL család bővítését egy új, 32 collos (80 cm) képátlójú modellel. Talán nem véletlen, hogy éppen az ünnepi szezonra időzítették a trendi megjelenésű, fényes fehér színű Art 32 SL, valamint a két nagytestvér, az Art 37 SL és az Art 42 SL forgalmazását. A stuttgarti Phoenix Design formatervezését dicsérő- és számos díjat nyert- tévékészülékek három választható színben készülnek: fényes fehér, fényes fekete és krómezüst.

Az Art SL széria tagjai talán a legvékonyabbak a Loewe gyártmányú tévékészülékek között, azonban a karcsú forma egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármiben is szűkölködnének, sőt!. Minden olyan funkcióval és szolgáltatással rendelkeznek az Art SL modellek, amelyek elvárhatók a mai ultramodern televízióktól.A funkciók között érdemes kiemelni a DVB-T és DVB-C vevőegységet, valamint a DVB-S2 opciót. A szabadon fogható HDTV programok elérése elvileg további eszközök csatlakoztatása nélkül is megoldható. Igény esetén rendelhető igen nagy, 250 GB kapacitású DR+ merevlemezes felvevővel is.Az Art tévé 1920 x 1080 pixeles Full-HD felbontásban képes a HD programok megjelenítésére. Tökéletesen vibrációmentes képet és egyenletes mozgást biztosít a 100 Hz-es képfrissítés és a 24p képsebesség. Akár a leggyorsabb kameramozgással rögzített programokkal is optimálisan éles marad a kép. Talán nem meglepő, hogy a komplett SL széria támogatja a CI+ szabványt is.

 Tökéletes képhez tökéletes hang jár. Ezt vallja az Art SL széria minden tagja a Loewe sokéves szakértelmével és az általa alkalmazott innovatív technológiákkal karöltve. Az Art 37, 42 és 47 modell PRX hangrendszere, valamint az Art 32 SL modell 2 x 40 wattos zenei teljesítménye és basszreflex kialakítása mély benyomást keltően cáfol rá a feltűnően lapos házra. Az Art 37, 42 és 47 modellbe beépített Dolby-Digital/DTS modulok-  a Loewe Audio Sound  System komponensekkel együtt-  megnyitják az utat a személyes házimozi megoldások felé. A műsorhallgatási élmény fokozása érdekében Sound+ 5.1 Cinema hangrendszerrel is kombinálható az Art család. Az új Loewe AudioVision hangrendszerrel új életre kelnek a sokcsatornás programok az új Art 32 SL tévé jóvoltából. A BluTech Vision Interactive Blu-ray lejátszó és 24p mozgókép-alkotás az Art SL tévével együtt páratlan párosításnak ígérkezik.

Mivel az összes lényeges funkció integrálva van az Art SL szériába, ahogyan a Loewe tévék többségébe is, nincs szükség külső eszközök, például digitális vevőegység csatlakoztatására. A magas szintű integráltság minimális szintre szorítja az értékes erőforrások felhasználását a gyártás során, használat közben és készenléti módban egyaránt. Az újdonságnak számító eco-standard működési mód-  a környezeti fényviszonyokra reagáló kontrasztvezérléssel együtt-  akár 20%-os energia-megtakarítást is eredményezhet. És- a többi Loewe tévéhez hasonlóan-  az Art SL széria is rendelkezik hálózati kapcsolóval, amivel 0 wattra csökkenthető a teljesítményfelvétel, vagyis teljes kikapcsolást biztosít.

Műalkotásként sem utolsó a falra függesztett Art, de az elegáns állványon is szemet gyönyörködtető vékony kialakítása és matt hátlapja. Ami a helytakarékos megoldásokat illeti: az elforgatható Table Stand asztali állvány lehetővé teszi az Art SL tévék polcra vagy akár éjjeliszekrényre helyezését is. De bárhogy is tekint rá a néző, a fantasztikus kép- és hangminőségével, valamint a szükséges komponensek integrálásával és a beállítási lehetőségek sokaságával felejthetetlen televíziózást kínál a Loewe Art SL.
A képalkotás művészete a Loewe Art-nál kezdődik.

Loewe Movievision

 Loewe MovieVision DR+Mobil archiváló egészíti ki a merevlemezes rögzítővel ellátott lapostévéket

A Loewe Art, Connect, Individual és Reference családba tartozó jelenleg kapható összes Full HD lapostévéhez opcionálisan DR+ merevlemezes rögzítő választható. Egyszerűen kezelhető funkciókkal végezhető a veszteségmentes rögzítés és a tévéműsorok időben késleltetett megtekintése a digitális rögzítő használatával- akár HDTV minőségű felvétel készíthető és a Dolby Digital hangzású műsorok rögzítése is megoldható. Ezt a Loewe vásárlók jelentős többsége igényli.Akik eddig hosszabb időre szerették volna archiválni a filmeket, műsorokat, azoknak nem volt más választásuk, mint a DVD-re írás. Mostanáig ebben a formában az anyagok rögzítése csak analóg adatátvitellel volt megoldható, ami egyben a minőség romlását is eredményezte. Ugyanakkor a HDTV műsorokat is csak analóg minőségben lehetett rögzíteni, ha egyáltalán mód volt erre. A Loewe megoldásával ez a probléma már a múlté, mivel a MovieVision DR+ mobil videóarchiválás segítségével kb. 100 órányi videó rögzíthető HDTV minőségben vagy 200 órányi DVD minőségben. Ez a 137x89x16 mm méretű elegáns eszköz kisebb, mint két CD-tok; elegánsan és alig észrevehetően harmonizál a Loewe lapostévével.

Rendkívül egyszerűen elvégezhető a televízió integrált merevlemezére rögzített anyagok másolása a MovieVision DR+ eszközre. Ez a videóarchiváló csupán 190 gramm tömegű, és egyszerűen csatlakoztatható a tévékészülékhez USB kábel használatával. A másolni kívánt anyagok kiválaszthatók a távvezérlővel, minden további művelet teljesen automatikusan történik- pl. kétórás HDTV minőségű film mobil videóarchiválóra történő rögzítése csak 10 percig tart. Szintén lehetőség van a filmek MovieVision DR+ eszközről történő HDTV minőségű lejátszására az USB porttal ellátott- másik helyiségben vagy házban található- Loewe televízión. Bizonyos korlátozások mellett akár kódolt felvételek is archiválhatók a Common Interface szabvány előírásaival összhangban.

Az októbertől kapható MovieVision DR+ mobil videóarchiváló alapja az 500 gigabájtos merevlemez, amelyre nemcsak a rendkívül halk működés jellemző, hanem olyan stabilan van beépítve, hogy akár 130 cm magasságból is kibírja a zuhanást. És ez még nem minden, most ugyanis a legjobb HD minőségű lélegzetelállító filmfelvétel is megtalálható rajta egy Frankfurt am Main és Seattle közötti tengerentúli repülőútról. Hét egyszerre működő HD kamera rögzíti a repülőút leglátványosabb szakaszait.


 

Két új AQUOS LCD tévé termékcsalád LED-es háttérvilágítással a SHARP-tól.

A Sharp elektronikai vállalat két LED háttérvilágítással rendelkező LCD televízió termékcsaládot jelentet meg. Az LC-LE700E és az LC-LE600E sorozat készülékei kategóriájukban példátlanul jó képminőséget garantálnak. A holnap technológiája a Sharpnál már ma is elérhető – a televíziók lenyűgözően magas, 2.000.000:1 dinamikus kontrasztaránnyal, még magasabb szintű színvisszaadással, és folyamatos, 90 százaléknál magasabb megvilágítással bírnak. A két új LED LCD tévé modellcsalád kiemelkedően alacsony energiafogyasztású készülékekből áll, amelyek 82 és 132 centiméteres (32-52 hüvelyk) képátló közötti méretekben kaphatók .

 

 Az LCD panel mögött elhelyezkedő fehér LED-ek jobb képminőséget, élethűbb színeket, magasabb kontrasztot és alacsonyabb energiafogyasztást tesznek lehetővé.

Újfajta LCD panel: újgenerációs Full HD 1080p X-Gen LCD panel 10 bites jelfeldolgozással. Az újfajta panelszerkezet több fényt enged át, így magasabb a fényerő. A képernyőt speciális tükröződésmentes felülettel látták el.

Energiatakarékosság: LED világítás, új LCD panelszerkezet, ECO mód, OPC

Dizájn elemek: megszakítás nélküli átmenet a keret és a képernyő között, a keret alsó élén enyhe kék tónus (LE700E) vagy szálkás alumínium hatás (LE600E), háromszög alakú dióda az alsó él közepén.

Jellemzők: full HD felbontás, 2.000.000:1 kontrasztarány, 100 Hz technológia (csak LE700E), 4 ms válaszidő (LE700E)/ 6 ms válaszidő (LE600E).

FULL LED-es  LCD MODELLEK:
LC32LE600EV  32"; Full LED LCD TV, 50 Hz           179 990Ft
LC32LE700EV  32" Full LED LCD TV, 100 Hz           229 990Ft
LC40LE600EV  40" Full LED LCD TV, 50 Hz           279 900Ft
LC40LE700EV  40" Full LED LCD TV, 100 Hz           329 990Ft
LC46LE600EV  46" Full LED LCD TV, 50 Hz           399 990Ft
LC46LE700EV  46" Full LED LCD TV, 100 Hz           479 990Ft
LC52LE700EV  52" Full LED LCD TV, 100 Hz           549 990Ft


 

Négy  alap- és középkategóriás AV erősítő a Pioneer-től.

VSX519_VSX819_VSX919_VSX1019 

A Pioneer összes új AV vevőerősítője rendelkezik már jelismétlős HDMI csatlakozással, s közül a belépő modellt kivéve már mindegyik alkalmas a HD hangformátumok bitfolyamainak dekódolására és USB-n át iPod/iPhone digitális összeköttetésre. A Pioneer új 2009-es AV vevőerősítői közül még a belépő modell VSX-519V is jelismétlős 1.3-as verziójú HDMI csatlakozással rendelkezik, minek révén egy kábelen keresztül képesek fogadni a digitális HD videojeleket és audiojeleket. Természetesen mindegyik alkalmas a finom színfelbontású Deep Colour és a valósághű színeket leíró x.v.Colour jelek továbbítására, valamint a képet és hangot szinkronizáló Lip Sync funkcióra is. A VSX-819H, a VSX-919AH és a VSX-1019AH a legkorszerűbb hangformátumok, köztük a Dolby TrueHD és a DTS-HD Master Audio bitfolyamok beépített dekódolására is alkalmasak.

A VSX-519V kivételével mindegyik új modellhez dinamikus iPod/iPhone csatlakoztatási megoldást terveztek, és javítottak a lejátszás minőségén is. Külön dokkoló egység nélkül, az erősítőkhöz mellékelt adapter kábellel köthetjük az iPod/iPhone médialejátszót a többformátumú előlapi USB porthoz, amely egy sor MP3 zenei fájlt képes kezelni, JPEG képek fogadására is alkalmas, és gond nélkül navigálhatunk, választhatunk lejátszási listát ezen keresztül. A tiszta hangot garantáló közvetlen digitális átvitel mellett az iPod/iPhone adapter kábellel kompozit videojel is csatlakoztatható a VSX-919AH és a VSX-1019AH modellek előlapi bemeneteihez. Az utóbbiak egyszerű csatlakoztatás mellett új intuitív és friss kinézetű grafikus felhasználói kezelőfelületükkel egyszerű navigációt biztosítanak.

A Pioneer mind a négy új modellbe beépíti a tömörített hanganyagok hangminőségét fokozó "Advanced Sound Retriever" és "Auto Level Control" hangjavító technológiákat. Míg az előbbi tömörített hangfájlokból sokszor eltávolított kritikus hangösszetevőket állítja vissza, az utóbbi a sokszor váltakozó hangerőszinteket egyenlíti ki. A VSX-919AH és a VSX-1019AH modellekben a fenti technológiák továbbfejlesztett sokcsatornás változatai működnek.

Az új modellek közül a VSX-919AH és a VSX-1019AH képesek a bejövő analóg videojeleket más analóg kimeneti videojellé vagy HDMI kimenetükön felkonvertált digitális videojellé átalakítani. A VSX-1019AH az összes bejövő videojel 1080p felskálázását is tudja.
 
 
Az új AV vevőerősítők mindegyike alkalmas egy második zóna, vagyis egy másik helyiség hanggal való ellátására, a VSX-919AH és a VSX-1019AH "Zone2" kompozit videojel kimenettel is rendelkezik. Az utóbbi modellekhez HDMI-n keresztül valamely PQLS, azaz precíziós kvarc-záródó rendszerrel kompatibilis Pioneer Blu-ray lejátszót csatlakoztatva tökéletes CD lejátszás valósítható meg. Ez a technológia ugyanis kiküszöbölve a digitális jelek időzítési bizonytalanságát (jitter) a lehető legjobb hangminőségű D/A átalakítást biztosítja.

A belépő modellt kivéve az összes új AV vevőerősítő beállítását a Pioneer saját mérőmikrofonos MCACC sokcsatornás akusztikai kalibrációja segíti. Ez számba veszi a szobában elhelyezett hangsugárzókat valamint azok elhelyezkedését, és digitálisan optimalizálja azok megszólalását kiegyenlítve a szoba által okozott akusztikai pontatlanságokat is.

Az ötcsatornás, csatornánként 130W (6Ω, 1kHz, 1% THD) teljesítményű VSX-519V és VSX-819H már májustól kaphatóak lesznek, előbbi kb. 80.000 Ft-ért, utóbbi kb. 113.000 Ft-ért. A hét, egyenként 140W-os (6Ω, 1kHz, 1% THD) végfokozattal rendelkező VSX-919AH és VSX-1019AH júniusban jelenik meg kb. 142.000 Ft-os illetve 237.000 Ft-os áron. Mindegyik új modell kapható lesz fényes fekete előlappal és ezüst házzal is

Három új Blu-ray Disc lejátszó már 2009 nyarára

 

A Pioneer új Blu-ray Disc lejátszói, a BDP-320, a BDP-LX52 és a belépőmodell BDP-120 mind tudják a BD-Live funkciót, és nemcsak a HD hangformátumok bitfolyamainak kiadására képesek, de azok dekódolására is. A Pioneer három új Blu-ray lejátszója tehát már mind rendelkezik Ethernet hálózati csatlakozóval, amin át Profile 2.0-ás lemez lejátszása közben képesek az internetről további tartalmakat- képeket, bónusz filmbemutatókat - letölteni, illetve más filmrajongókkal online csevegni vagy játszani. A BD-Live funkcióval letöltött tartalmak a BDP-320 és BDP-LX52 esetében a beépített 1 GB-os memóriában, vagy a modellek hátlapján megtalálható USB porthoz csatlakozó külső eszközön tárolhatóak. A BDP-120-hoz a gyártó mellékel egy 1 GB-os memóriakulcsot (pendrive), a BDP-320 és BDP-LX52 USB csatlakozója pedig a merevlemezes tárolók használatát is lehetővé teszi.
 

 

Mindegyik lejátszó 1.3a verziójú HDMI kimenettel rendelkezik, amin át akár a másodpercenként 24 képkockás 1080/24p videojel formátumot is képesek kiadni. A kimenet támogatja a BDP-320 és BDP-LX52 esetében a 48 bites, a BDP-120-nál pedig a 36 bites Deep Colour színfelbontású jeleket, valamint mindhárom lejátszónál a természetesebb színtartományt leíró xvYCC (x.v.Colour) jeleket- utóbbit például AVCHD felvételek lejátszásakor.A Pioneer új lejátszói nemcsak arra képesek, hogy kiadják a Dolby Digital Plus, Dolby TrueHD és DTS-HD bitfolyamokat, de a beépített dekódolás révén az összes HD hangformátumot sokcsatornás LPCM jellé tudják alakítani.
Már a belépőmodell BDP-120 is lejátssza a BDMV, BD-R/RE, DVD-Video, DVD-R/RW, CD, CD-R és AVCHD lemezeket illetve lemezformátumokat, és sajátossága a "Quick start" funkció, amivel a lejátszás gyorsítható meg.
Az új lejátszók 2009. júliusától már kaphatóak lesznek Magyarországon!
 

 


 

 

 

 PIONEER SACD RECEIVER FEJLETT MÉDIAFELÜLETTEL

 

 
 
  Belgium, Melsele, (2008 május)– A Pioneer Europe bemutatta PDX-Z9 típusjelű SACD erősítőjét, amely kifinomult formatervezéssel, világszínvonalú technológiai megoldásokkal és csúcsminőségű felépítéssel szolgálja a zene életre keltését. A minőségi alkatrészek felhasználása és a megújult londoni AIR stúdió szakemberei által végzett utóhangolás egyaránt hozzájárult a PDX-Z9 egyedülállóan tiszta digitális hangjához. Az SACD lejátszóval egybeépített új sztereó erősítő fejlett médiacsatlakoztatási lehetőségek egész sorával nyitja meg az utat a felhasználói kreativitás felé. 
  Modern kényelem
A kényelem teljes spektrumát lefedi a PDX-Z9 Super Audio CD erősítő. Egyszerre nyújt kiegyensúlyozott hangteljesítményt a kétcsatornás digitális erősítőfokozat révén és első osztályú SACD lejátszást. Az MP3, WMA és MPEG-4 AAC tömörített audió támogatása mellett akár a kiváló minőséget képviselő FLAC fájlok lejátszását is támogatja a készülék, emellett alkalmas a földfelszíni AM/FM adások vételére és a webrádiók elérésére. Lehetőséget biztosít az iPod és USB lejátszó eszközök közvetlen csatlakoztatására és távvezérlővel történő kezelésére. A DLNA (Digital Living Network Alliance) minősítés azt jelenti, hogy a PDX-Z9 támogatja az otthoni hálózati integrációt, ezáltal a digitális zenei anyagok gyors és egyszerű elérését.
 Időtálló, letisztult dizájn
Megjelenés szempontjából is önmagáért "beszél" az új erősítő. Az erősítő letisztult vonalvezetése tökéletesen illeszkedik napjaink modern otthoni környezetébe. Alumínium fedlap, fényes fekete kidolgozás és lekerekített élek kölcsönöznek modern, sportos külsőt a PDX-Z9 számára. A könnyen leolvasható fehér full dot OEL kijelző a rafinált érintőgombokkal együtt külön kihangsúlyozza az erősítő esztétikáját.
 Abszolút hangtisztaság
  
PDX-Z9 jellemzők összegzése:
          Super Audio CD erősítő
          2 x 50 W (4 Ω)
          Alumínium fedlap, érintőgombok
          Fehér full dot OEL kijelző, fényes fekete kidolgozás
          FM/AM tuner, internetrádió (30 kedvenc állomás)
          DLNA minősítés, USB és iPod csatlakozók
          Advanced Sound Retriever hangminőség-helyreállító funkció
 

 

Egy kis HDMI 

 

HDMI 1.0: 

Tömörítetlen nagyfelbontású videó és többcsatornás digitális            

 audió (DD, DTS) egyetlen kábelen.

 

HDMI 1.1:

Emellett DVD-Audio és 7.1 többcsatornás PCM támogatás


HDMI 1.2:

Emellett Super Audio-CD támogatás

 

HDMI 1.3:

Emellett nagyfelbontású audió (Dolby TrueHD és DTS-HD Mast

Audio) támogatás, Deep colour,

Auto audió videó szinkronizálás(ajakszinkron),

CEC – Consumer Electronic Control,

szórakoztatóelektronikai készülékek vezérlése.

 

HDMI 1.4: 

HDMI Ethernet csatorna 

Audio visszajelző (Return) csatorna 

3D a HDMI kábelen keresztül

4K x 2K felbontás támogatása 

Kiterjesztett színtér támogatás 

HDMI mikrocsatlakozó (D típusú)

Automatikus csatlakoztatási rendszer (E típusú) 


A nagysebességű HDMI 1.3 kábelek a HDMI Ethernet csatorna

kivételével az összes HDMI 1.4 szolgáltatást támogatják.

 

.

Akciós termékek tovább
Mission MS 10(ex m3AS)
Mission MS 10(ex m3AS)
77.900Ft
69.900Ft





Bevásárlókosár tovább
0 cikk

Üzemeltető: AlfaAV Kft.
Tel:70-9418-131

banner